Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sora: Farkasok vére 6. fejezet

6.

 

- Te most szépen visszamész a fészekbe – közlöm Izzyvel az utcán. – És nincs apelláta! Megértetted?

–Te hova mész most?

- Tomhoz, aztán elbújok az erdőben…

- Tomhoz?! – kiált fel a bakfis. Kár volt mondanom. – Az veszélyes! És nem is kell elmenned hozzá. Nincs szükséged a szérumra!

- Azt hiszem, nem érted…

- Te nem érted! – ellenkezik Izzy, majd hirtelen elnémul, mikor csikorogva bekanyarodik egy kocsi az útra. Norton-ék!

- Szaladj! – lököm oldalba Izzy-t. Uccu neki, mintha puskából lőttek volna ki, és is futni kezdek egy másik irányba. Remélem, csak engem vettek észre, és én leszek az, akit üldözőbe vesznek. Eme fohászom meghallgattatásra talált, a másik azonban - mely így szólt: ó Uram, add, hogy elérjem az erdő szélét, mielőtt a furgon ér el engem - süket fülekre. Abban a pillanatban, melyben felkenődtem a szélvédőre, arra gondoltam, nincs igazság a Földön. Végtére is, én vagyok a jó fiú! Bár… Nézőpont kérdése az egész. A legjobban azt sajnálom, hogy a pápát nem sikerült értesítenem. David, Norton, s még pár embere kiszáll a járgányból. Norton annak ellenére, hogy meglőttem, egész jó bőrben van. Kissé sántikálva megáll előttem. Igyekszem összekanalazni magam, és szembenézni vele. David gyorsan megmotoz, s elveszi pisztolyom, míg a többiek rám szegezik sajátjukat.

- Ekkorát még soha, senkiben sem csalódtam – morzsolja Norton a szavakat fogai közt. Mintha csak Lupust hallanám.

- Ön is tudja, hogy amit a püspök tesz, az nem helyes.

- Az nem helyes, amit maga művelt!

- Majd én megölöm! – ajánlkozik David.

- Nem ölünk meg senkit! Hadbíróság elé visszük Miller-t.

Ez a variáció kevésbé tetszik Flecher-nek.

- Előbb azonban a püspök úrnak is lenne magához egy-két szava.

Na, ez rosszul hangzik, főként mert David elmosolyodik erre a kijelentésre. Azt hiszem, nagyon nagy bajban vagyok.

A püspök rezidenciája a késői órának és az én lelkiállapotomnak köszönhetően a legsötétebb kínzókamra képét ölti fel minden pompája és csillogása ellenére. Mindig is utáltam ezt a fennhéjázó kétszínűséget. Amikor arról prédikálnak a misén, hogy adakozzunk a szegényeknek… Az összes adományt zsebre dugják ezek a biblianyálazó gecik. Ha újra kezdhetném, én is papnak mennék. Norton-ék leültetnek a hallban.

- Őszentsége azonnal fogadja önöket – hajol meg előttünk a lakáj, majd sebtében távozik. Még csak egy kis piával sem kínált meg. Felháborító! Pedig rám férne a szíverősítő. Az ajtóban feltűnik a püspök sötét sziluettje.

- Hát itt vannak uraim – lép közelebb, bár így is tisztes távolban marad tőlünk, vérmocskos, izzadt férfiaktól, ezzel is jelezvén felsőbbrendűségét. –Köszönöm, hogy színem elé hozták ezt a szemetet – vet rám egy kurta pillantást. – Nyugodtan távozzanak – int a kijárat felé. – Annak azonban örülnék, ha Mr. Flecher maradna még egy darabig.

- Örömmel állok szolgálatára – hajol földig David. Sejtettem én, hogy ezek ketten kiválóan megértik egymást.

- Bocsásson meg, uram - szól közbe Norton –, de nem hagyhatjuk itt Miller-t.

Ne is!!

- Már miért ne hagyhatná itt? – vonja össze a szemöldökét a „szentfazék”.

- Mert a hadbíróságon van a helye, és az én feladatom, hogy eljusson oda.

Legszívesebben Norton mellkasára bújnék, legtisztább heteroszexuális beállítottságom ellenére.

- Miből gondolja, hogy nem kerül a bíróság elé, ha még élvezi egy kicsit a társaságomat?

- Én nem Miller-t féltem, hanem önt.

- Ezért marad itt Mr. Flecher, hogy vigyázzon rám. És persze tele van a ház testőrökkel. Nem kell aggódnia.

Ám Norton nem moccan a székem mellől.

- Ha bármilyen megbeszélnivalója akad Miller-el, azt intézze el a jelenlétemben, vagy fáradjon velünk a rendőrségre.

Ez az!

- A rendőrségre – ismétli meg a szót ridegen a püspök. - A rendőrség, a maguk különleges ügyekkel foglalkozó szervezete, csakis én általam létezik.

Na, bumm! Gondolhattam volna, hogy elő fog hozakodni ezzel.

- És magának mégis volna mersze megtiltani nekem…

- Én nem tiltok semmit! – emeli meg Richard is a hangját, ám a püspök azon nyomban visszaveszi a szót.

- Ha továbbra is főnök szándékozik maradni, akkor most azonnal távozzék innen! –villan meg a szeme dühösen.

Norton egész testsúlyával az ép lábára támaszkodik. Tétovázik. Úgy hiszem, tudja, mi vár rám, ha egyedül hagy ezekkel. Végtére is, nem hülye. De vajon többet ér neki az én életem, mint az állása? Két percig tartó tömény hallgatás következik, mire végre megköszörüli a torkát.

- Akkor én most… elmegyek – azon nyomban lever a hideg veríték. Miben reménykedtem egyáltalán? Abban, hogy megment engem, az egyik emberét, aki alaposan alátett neki, aki - nézete szerint - átállt a sötét oldalra? A püspök ellágyult arckifejezéssel nyugtázza a döntést. Norton átbillen a másik lábára, úgy tesz, mintha elindulna, ám megtántorodik. Nekitámaszkodik a székemnek, aztán vakarászni kezdi a hátát a dereka fölött. De ez csak nekem tűnik fel. A többiek figyelme Richard fájdalomtól összerándult arcára terelődik. Jobb kezét sebesült combjára szorítja.

- Szüksége van segítségre, Mr. Norton? Az egyik emberem szívesen hazaviszi – ajánlja fel segítségét az angyalbőrbe bújt ördög.

- Nem szükséges! – legyint a megszólított. – Csalánba nem üt a mennykő – szövegel. Eközben arra leszek figyelmes, hogy Norton keze immár az én derekamon matat. Libabőrös leszek, mikor hideg fém érinti bőröm.

- Mehetünk, fiúk! – vezényel az embereinek. Szürke arccal nézem, ahogy volt főnököm és kollégáim elpárolognak a fény felé, engem pedig hátrahagynak, egyedül ebben a fertelmes posványban.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.