Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sora: Farkasok vére 5. fejezet

5.

 

 David ránk szegezi pisztolyát. Ebben a pillanatban inkább rám, mintsem Lupusra.

- Mi ütött beléd? – döbbenek meg viselkedésén.

- Elárultál minket. Választottál… rosszul. Én is választottam. Nortonék nemsokára itt lesznek. Már tudják mit tettél. Tudnak mindent. Miután végzünk veletek, engem kitüntetnek, és végre átveszem a helyed a szervezetnél – mosolyodik el sátánian. Résnyire húzza hiúz szemeit. Tüzelni fog! - suhan át az agyamon. Szerencsére Lupusén hamarabb suhant át. Elsodor magával az útból, aztán érzem, hogy koppan a fejem. Már megint! A koppanással egy időben néhány ablaküveg is betörik, amint Lupus farkasai beugranak rajta. Fekete röptében harap bele Flecher karjába, és magával rántja a földre, majd felnyüszít, mikor egyszer csak telibe kapja egy golyó.

Fegyveresek rontanak be a kúriába.

Szegény Fekete! Elönti agyamat a düh. Előrántom a fegyverem, és rálövök arra az emberre, aki kioltotta kedvencem életét. A szemembe ömlő vértől csak elmosódott alakokat látok, de még így is sikeresen célba találok. Sajnos nem a szívét, de legalább a combját eltaláltam. Megtörlöm jó öreg látószerveimet, és kitisztul a kép. Elégedettséggel tölt el a szétlőtt láb látványa, de mikor megpillantom a tulajdonosát is, elsápadok. Norton fejét viszont még sosem láttam ennél vörösebbnek. Nekem, de neki sem jut ideje arra, hogy újra lőjön. Az ő kezének farkas esik neki, az enyémet súrolja egy lövedék. A földön ordas hullák váltakoznak szétmarcangolt nyakú emberekével. Visszaigyekszem a lépcső felé, mikor megbotlom az egyikben. Feltápászkodnék, de valaki leránt.

- Ugye nem gondoltad, hogy most is megúszod? – acsarogja David.

Leteper, majd fojtogatni kezd.

Már javában kékül a fejem, mikor sikerül felhúznom a térdemet, és jól tökön rúgni vele Flechert. Levegő után kapkodok, míg David az ágyékához. Nem lesznek utódai, annyi szent! Már meg sem fordul a fejemben, hogy felálljak. Négykézláb stabilabb közlekedésre nyílik alkalmam. Valahogy sikerül feljutnom a tetőtéri kisszobába. Frankie-nek természetesen hűlt helye.

- Kár volt visszajönnöd – szólal meg Lupus a hátam mögött.

- Ugye Izzy jól van? – kérdem aggódva.

- Semmi baja. Már akkor biztos helyre vittem, miután elolvastam az üzeneted.

- És te miért nem menekültél el?

- Nem gondoltam, hogy a barátod ennyire ravasz.

- Nem a barátom! – háborodom fel hirtelen.

- Nem?! – vicsorítja Lupus. – Akkor meg minek jöttél utána ezüsttel töltött fegyverrel? Csakis azért, hogy segíts neki!

- Ez ennél sokkal bonyolultabb! – ordítom a képébe.

- Hát persze! – fröcsögteti rám a nyálát. – Az oszd meg és uralkodj játszmát űzöd a szervezettel és velünk is! De nem kerülhetsz ki mindenből győztesen – azzal még nagyobbra tátja a pofáját, és megvillantja hófehér szemfogait.

- Teljesen félreérted a helyzetet! – emelem magam elé a kezemet, majd döngő léptek zaját és pisztolylövéseket hallok közeledni. Közben egyre hátrálok a nyitott ablak felé. Hirtelen berúgják a szoba ajtaját, aztán golyó süvít Lupus felé, miközben ő nekem ugrik, és kisodródunk az ablakon át az éjszakába.

Zuhanás közben Lupus szorosan magához ölel, majd érzem, hogy húsomba mélyeszti tépőfogait, aztán eltaszít magától. Landolásra készülődik. Könnyű neki. Úgy sem esik semmi baja. Nem fogja nyakát törni, mint én! Kezdem kapiskálni, mit élhet át az az ejtőernyős, akinek nem akaródzik kinyílni az ernyője. De a vakcina még mindig hatásos! Furcsa bizsergést érzek a lapockáim táján.

Nahát! Kinőttek a denevérszárnyaim! Más körülmények közt nem örülnék a bizarr „alkatrésznek”, most viszont ujjongok, mint a nyolcgyerekes anya a negatív terhességi tesztnek. Lupus sértetlenül földet ér, s villámként tűnik el a rengetegben. Na és én vajon hova menekülhetnék most? Haza nem mehetek, Norton-ék rám találnának. Nincs semmim. Se pénz, se kaja, se egy odú, ahol meghúzhatnám magam. Ajjaj! Valami határozottan nem stimmel. A szárnyaim kezdenek sorvadni. Alacsonyabbra ereszkedem. Pár méterre a földtől elpárolog belőlem az „üzemanyag”. A becsapódás pillanatában jövök rá, hogy muszáj lesz visszamennem az otthonomba a vakcináért, járjon bármilyen kockázattal. Anélkül nincs semmim, amivel védekezhetnék.

 

Árnyékként közelítem meg lakásom bejáratát, bár gondolom, az árnyék nem dönti fel az útjába kerülő kukákat, s főként nem borul bele. Ez esetben inkább illene rám az elefánt jelző. Nem elég, hogy nem tájékozódom valami kitűnően a sötétben, furcsán szédülök is. Előhalászom a kulcsomat, de aztán hamar kiderül, hogy az ajtó nyitva van. Vajon én hagytam így, vagy van itt valaki? Megmarkolom a fegyverem. Hangtalanul osonok be a nappaliba, szorosan a fal mellé simulva. Itt még sötétebb van, mint odakint. A fenébe! Fel kell kapcsolnom a villanyt. Igaz, ezzel elvesztem a láthatatlanság biztonságát, így viszont én sem látok semmit. Még az orromat sem. Kitapogatom a kapcsolót, s felnyomom a pöcköt. Fény nuku. Nincs áram. Ez nem lesz jó. Még nyomósabb okom van ezt gondolni, mikor valaki rám ugrik, és elkapja a nyakam. Vékony, de erős karok. Kétség sem fér hozzá, tudja, mit csinál. Érzem, ha még csavarna rajt egy kicsit, kitörne a fejemet tartó testrész. Ám ezt nem hagyhatom. Falhoz vágom magam, különösen azt a részem, amin a rohadék csimpaszkodik. Nyekken egyet, de semmi több. Még egyszer próbálkozom. Most már a fejét is odacsaphattam, mert érzem, amint lejjebb csúszik a hátamon. Azon nyomban kihámozom szerény személyem a karmai közül, s immár rajtam a sor, hogy megszorongassam kicsit. De épp csak hozzáérek, rögtön kapom is el a kezem. Ennek mellei vannak! Igaz, nem olyan jelentősen nagyok, azért mégiscsak ciciről van szó, és ennél fogva nőnemű lényről. Mire sikerül kikövetkeztetnem ezt a végtelenül bonyolult dolgot, pofon csattan a képemen.

- Hülye! – visít fel Izzy, megbotránkozva a tipi-tapin.

- Most mi van?! – hördülök fel. – Te ugrottál nekem!

- Mert megijesztettél!

- Én téged? Tudtommal ez az én lakásom. Nem veszem jó néven, ha a lakásomban valaki megpróbálja kitekerni a nyakam! Különben is, mit keresel itt?  

- Hát téged, te majom! – közli duzzogva.

- Van fogalmad róla, hogy mekkora veszélybe keverhetted volna magad? – papolok neki, miközben serényen elemlámpa után kutatok. Meg is találom, nyomban felkattintom. Nyomban elmegy a maradék pozitív hozzáállásom is. A berendezés ripityára törve. A hűtőtáska, benne a szérummal szintúgy összetörve.

- Nem én tettem! – hadarja Izzy nyomban. – Már így volt, mikor jöttem.

- Tudom, hogy nem te voltál – sóhajtom. – Jobb lesz, ha most visszamész oda, ahonnan jöttél. - De nélküled nem megyek sehová! – tiltakozik Izzy. Makacs kölyök.

- Na, ide figyelj! Elég problémám van! Nincs szükségem még egy koloncra – világítok a képébe. Hümment egyet.

- Ezzel a dumával nem tudsz lerázni. Gyere velem! A fészekben biztonságban leszel.

- A fészekben?! – orrlyukaim szélesre tágulnak felháborodásomban. – Tudod te, mit beszélsz? – mutogatok sebzett vállamra. – Ezt Lupus tette. Mit gondolsz, mi lenne, ha bemerném tenni a lábam a fészekbe?

Izzy közelebbről is megszemléli a marás helyét.

- De hát ez azt jelenti…

- Azt jelenti, hogy Lupus kinyír, ha legközelebb szembetalálkozik velem.

- És akkor most mihez akarsz kezdeni?

- Van egy barátom a Vatikánban. Írok egy levelet a pápának az itteni helyzetről. Carlos majd gondoskodik róla, hogy a levél a pápa kezébe kerüljön.

- És aztán?

- Nem tudom.

- És addig?

- Fogalmam sincs! Ne cseszegess! Mindenesetre az lesz a legjobb, ha most nyomban lelépünk innen. Gyere, menjünk! – indulok el a kijárat felé.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.