Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Sora: Farkasok vére 4.fejezet

4.

 Rögtön az után, hogy magam mögött hagyom a hivatal épületét, foglaltatok magamnak egy helyet a holnap délutáni Franciaországba tartó járatra. A régi garzonlakásomba érve azonnal nekiállok pakolni. Éjjel egy szemhunyásnyit sem alszom. Bezárom, bereteszelem a bejáratot, elé tolom az éjjeliszekrényt, betárazom a pisztolyt. Hajnali két óra, három, négy… és feljött a Nap! Remek!
Visszapakolom a szekrényt a helyére, de az ajtót azért nem nyitom még ki. Megszólal az It’s a hard life című dal. Összerezzenek, aztán előkotrom a telefonom.
- Igen?
- Victor? Én vagyok az! – hadarja David izgatottan. – Képzeld mi történt! Watson-t kinyiffantották!
- Tényleg? – remeg meg a hangom.
- Ja! Széttépte a farkasembered. Csúnya látvány volt, annyi szent. Egy éjszakai bárban találkoztak. Eleinte minden flottul ment. Meg is hívta magához, aztán ott elintézte, majd ami maradt belőle, visszavitte egy zsákban, és bedobta a bár előtt álló szemetes konténerbe. A főnök szerint ez üzenet nekünk, hogy ne próbáljuk meg még egyszer átverni őket. Norton azt mondja, a te hibád. Rájöttek, hogy zsaru vagy, és ezért gyanakodott Perry-re is.
Érzem, ahogy ernyednek az izmaim. Mindjárt elejtem a távrecsegőt.
- De Norton nem adja fel. Óvatosabbak leszünk. Találd ki, kit állítottak Watson helyére!
- David! Semmi kedvem találósdit játszani.
- Hát engem! – szinte magam előtt látom a boldogságtól sugárzó arcát. – Hát nem remek?! Végre kapok egy komoly ügyet! Most bebizonyítom, hogy én is érek valamit!
- David… - kezdem a sopánkodást cérnavékony hangon, de semmi értelmes sem jut eszembe. - A picsába! – szitkozódom, mihelyst leteszem a mobilt.
A francia útnak természetesen lőttek. Nem hagyhatom, hogy Lupus elintézze a haveromat. Na, jó. Minden rendben lesz! Csak semmi pánik! Kilenc óra. Elcsörtetek David lakására. Nincs otthon senki. Hát persze! Ilyenkor már a munkahelyén van. Bemegyek az irodába. Már megint összesúgnak a hátam mögött.
- Miller! – süvít egy mély hang felém. –Maga mit keres itt?
- Hallottam, mi történt. Szeretnék beszélni David-el.
- Flecher nincs itt. Az esti bevetésére készülődik.
- És hol?
- Mit érdekli?! Ha jól emlékszem, szabadságra küldtem.
- Igen, de feltétlenül beszélnem kell vele. Tudatában annak, mi történt Watsonnal…
- Éppen ezért fogja vissza magát. Hagyja Flecher-t dolgozni – azzal Norton elsöpret.
- Hé, Malcolm! – lököm oldalba kissé kövér aktakukac kollégámat. – Nem tudod, hol van David?
- Nem árulhatom el neked – igazítja meg a szemüvegét.
- Van nálam három darab muffin. Reggelire tartogattam, de az infóért cserébe megkapod.
- Mind a hármat? – kérdi mohón.
- Igen. Szóval?

David lőgyakorlatot vesz, és kap pár spéci felszerelést a kémkedéshez, plusz jól kioktatják a sötét lények természetéről. Azt hiszik, hogy ismerik őket. Nagyon tévednek! Megvárom, míg David a céltáblába eregeti az összes töltényt. Egész jól céloz.
- Victor! – megdöbben, mikor megpillant. – Hogy kerülsz ide? – szemmel láthatóan nem örül nekem.
- Beszélnünk kell.
- Á, ne aggódj! Erre régóta készülök már. Menni fog.
- Nem! Lupus tudja! Tudni fogja, hogy te is zsaru vagy. Meg fog ölni!
- Nézd! – függeszti rám barna szemeit kissé ellenségesen. – Tudom, hogy nem vagyok olyan profi, mint te…
- Nem erről van szó! - kiáltok fel kétségbeesetten. – Nem azért dobtam a spicli szerepét, mert besokalltam, hanem mert egyszerűen nem akartam őket a püspök kezére játszani. Ők nem olyanok, amilyennek lefestik őket. A püspöknek viszont majdnem sikerült eltetetnie láb alól, amikor nem teljesítettem a parancsot. A dolgok fordítva működnek, mint gondolod. Mikor eljöttem Lupus „fészkéből”, leírtam neki levélben mindent, ráadásul otthagytam neki egy listát a hivatal embereinek képeivel. Érted már?
David tátog, mint egy hal.
- Victor… hogy tehetted?
- Ezt éreztem helyénvalónak.
- Ha nem veszem fel a kapcsolatot velük ma este, Norton kirúgat, és küld valaki mást. Ha elmondjuk neki az igazat, szétrúgja a tökeidet, aztán fegyveres csapatot küld a barátaid ellen.
 Eszem ágában sem volt elmondani Nortonnak.
- Akkor mit akarsz tenni?
- Visszamegyek Lupushoz, és menekülésre bírom. Elvégre én kutattam fel őket. Így tisztességes.
- Veled megyek!
- Dehogy jössz!
- Dehogy nem! Különben Norton és a püspök emberei rám szállnak. Segítek neked. Jól jöhetek még, ha a farkas nem lenne veled túl barátságos.

David ugyanabban a bárban találkozik Lupusszal, mint Perry. Szemembe húzom a csuklyát, mikor besétál az ajtón. Rögtön le is ül David mellé. David előadja neki az „űzött vad vagyok, szánj meg és fogadj be” dumát. Perry is ugyanezzel rukkolhatott elő. Ez az előírás. Nekem is ezt kellett volna bevetnem, de szerencsémre mielőtt megtehettem volna, belém kötött egy bőrfejű fickó.
- A fajtádat egytől-egyig meg kéne nyúzni! - acsarogta.
Ekkor lépett közbe Lupus. Ő azt hitte, hogy izomagy a démoni mivoltomra utal, ám igazából zsidó származásomat emlegette fel. Lupus egész nyájasan viselkedik Daviddel. A mosolygós gyilkost juttatja eszembe. Hirtelen felkelnek az asztaltól. Elindulnak kifelé. Még várok egy kicsit, aztán én is megyek utánuk. Tisztes távolból követem őket. Hamarosan szembe kell néznem a legnagyobb félelmemmel.
 Lupus-ék kúriája most fenyegetőbben magasodik fölém, mint valaha, mikor az ablakaihoz settenkedek, hogy belátást nyerjek az odabent történtekről.
Lupus és David a hallban ülnek. Lupus szívélyesen kínálgatja Flecher-t valamilyen állati belsőséggel. A vendég kézzel-lábbal tiltakozik az evés ellen. Összerezzenek. Valami hátulról megbökte a fenekem. Villámgyorsan megfordulok, ugyanakkor előhúzom a fegyvert is. Velem szemben egy szépen megtermett, fekete szőrű farkas csóválja a farkát. A többi ordas kissé távolabbról fixíroz. Egyikük sem vicsorít ugyan, de nagyon gusztálnak. Fekete gesztusai azonban cseppet sem ellenségesek. Ennyire már ismerem. Továbbra is lankadatlan az érdeklődése a farom iránt. Hát persze! Csoki van a farzsebemben! A vésztartalékom éhenhalás ellen. Fekete imádja a csokoládét. Mérföldekről képes kiszagolni. Odaadom neki. Erre mindnyájan közel jönnek hozzám, szagolgatnak, rám ugrálnak, nyüszítenek, nyalják a kezemről a maradékot.
- Nincs több. Hagyjatok békén! – sikerül beledönteniük a bokorba. – A kurva életbe! Elég!!  Uppsz! Ez hangosabbra sikeredett a kelleténél.
- Mi ez a lárma? – hallom Lupus hangját odabentről, amint az ablakhoz csörtet. Azon nyomban összeszedem végtagjaimat, és beljebb húzom őket a bokorba. Mivel a farkasok kicsi a rakást játszanak rajtam, bízom benne, hogy nem látszom ki alóluk.
- Csak a farkasaim dévajkodnak – közli aztán Daviddel, és behajtja az ablakszárnyat.
Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy kikecmeregjek a bolhások alól. Be kell jutnom a házba, mielőtt még Lupus nekiesne David-nek. A tetőtéri ablak ki van törve, azon át könnyen bejuthatok. Sebtében mászni kezdek felfelé a lugason. Elérem az első emeleti ablakpárkányt. Még két emelet!
- Ó, hisz a szérumnak még hatnia kell! – jut eszembe hirtelen.
A sötét lények úgy másznak felfelé a falon, mint a pókok.
- Hú, de fura! – rázom meg magam, mikor a célállomáshoz érek.
- Eddig még nem próbáltad? – kérdi egy hűvös hang.
- Frank!
- Nem hittem volna, hogy visszajössz – arisztokratikus mozdulattal a hátára veti köpönyegét. - Lupus megígérte, hogy megkapom a társad vérét – mereszti rám vágyakozó szemeit.
- Az én vérem is kéne? – vicsorítok rá.
- Bah! A te véred nem tiszta. Nem tartok rá igényt – mondja, miközben egy körömreszelővel csinosítani kezdi a karmait. – Különben is, úgy vélem, Lupus magának akar.
- Nos, akkor megyek is… - indulok el tétován, arra készülvén, hogy Frankie az utamat állja, de úgy látszik, a körmein kívül semmi más nem érdekli. Pillanatnyilag.
 Igyekszek minél halkabban lesettenkedni a lépcsőn, de sikerül megbotlanom a saját lábamban. Legurulni a lépcső aljára nem éppen kellemes dolog. Még a fejemet is bevágom esés közben. Felreped a bőr a homlokomon. Szédülök is rendesen. Mikor végre leérek, felemelem az orrom a földről. Tőlem két méterre vértócsa áztatja a padlót.
- David! – nyögöm elkeseredetten.
A sebemből vér folyik a szemembe. Teljesen váratlanul meleg, nedves nyelv nyalintja le rólam a piros kis patakot. Feljebb emelem a fejem. Lupus borostyánszínű írisze mélyed a szemembe. Farkas alakja bénítóan hat rám. Arra várok, hogy leharapja a fejem. Miközben ezt teszem, észreveszem, hogy Lupus vállát feltépte egy golyó. Gyanítom, hogy ezüst töltény. David ezzel tárazta be a fegyverét. A tócsa tehát Lupusból származik. Hatalmas fejét hirtelen hónom alá dugja, hogy segítsen felállni, ám ekkor lövés dörren.
- Ne mozduljatok! – kiált fel Flecher. Egy pillanatra megkönnyebbülök, aztán rájövök, hogy mégse.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.