Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ai: Az üldözött 4/g fejezet

2011.09.03

4/g fejezet

 

Jiannal ellentétben, aki éppen azon igyekezett, hogy kiverje a fejéből. A csók járt az eszében, amit a takarítás lendületében egy poros fiókba száműzött. Most viszont előhúzta, és elgondolkodott rajta. Csűrte-csavarta a dolgot, de mindig arra jutott, hogy rossz ötlet volt. De hát ő maga is rossz vagy nem? Tartozik viszont Yuikónak, amiért befogadta és így nem kellett egész nap az utcán bóklásznia. Az ovi épülete előtt megtorpant. Elmosolyodott. Ő semmit sem tudna adni Yuikónak emberként, de adhat neki démonként. Amíg itt van, vigyáz rájuk és gondjukat viseli és… megtanítja Yuikót a szerelemre, az életre. Örökre belevési magát a szívébe.

Csendesen mosolyogva belépett az oviba.

-       Hello – vigyorgott a dadára. – Gesshou Kurumiért és a húgáért jöttem.

Hangos visítással két kicsiny kéz kapaszkodott belé.

-       Jian!

-       Jian!

Lenevetett a lányokra.

-       Jók voltatok? Ha nem, akkor itt hagylak titeket!

-       Csak egy nagyon picit. Az baj? – érdeklődött Kurumi.

Jian őszinte kacagással felkapta őket.

-       Ha csak annyit, akkor semmi baj. Egy kis rosszaság még kell is. Az élet olyan unalmas lenne nélküle.

A dada halkan kuncogott, Jian pedig rákacsintott, és elbúcsúzott.

-       Most elmegyünk Joujiért? – csicseregte Kurumi.

-       Igen, már biztos vár minket.

-       Miért? – fogta meg Jian kezét Kumiko.

-       Egy kicsit késtem. Rendet raktam nálatok.

Kurumi és Kumiko riadtan egymásra pillantott.

-       Rendet raktál? – cincogta egérke módjára Kurumi.

-       Bizony – bólogatott Jian. – Nem volt könnyű.

-       Az ágy mögött is? – kérdezte félénken Kumiko.

-       Miért, mi van az ágy mögött? – Jian rápillantott.

-       Semmi, semmi – sietett elterelni a férfi figyelmét Kurumi.

Jian elmosolyodott.

-       A csokis papírokra gondoltok?

A két kislány mélyen hallgatott, és Jian felnevetett. Még akkor is kacagott, amikor odaértek Jouji iskolájához. A fiú unottan pattogtatta a labdáját.

-       Na végre! – sóhajtotta. – Hol voltatok? Mi olyan nevetséges?

Kurumi halkan odasúgta neki.

-       Jian rendet rakott.

Jouji felvonta a szemöldökét.

-       És?

-       A csokis papírok – válaszolta felnőttes komolysággal Kumiko.

-       Aha – felelt tömören a bátyja, majd nagyon nyelt. – Nálam is voltál?

-       Nálad is – vigyorgott Jian sokat sejtetően.

-       Megtaláltad?

-       Meg.

Junji lehajtotta a fejét.

-       Az egyik havertól kaptam kölcsönbe.

-       Miről beszéltek? – szólt közbe Kurumi, az örök kíváncsi. A két fiú ügyet sem vetett rá.

-       Elmondod Yuikónak? – toporgott idegesen Junji.

-       Megérdemelnéd, hogy elmondjam – komolyodott el a férfi. – De majd te megteszed helyettem, igaz?

Junji egy pillanatig tétovázott.

-       Igen.

-       Jól van, kölyök – nyomott barackot a fejére Jian, majd vidámságot erőltetve magára, felkiáltott.

-       Irány a park!

Csendben tették meg odáig az utat. Jian úgy sejtette, a gyerekeknek van min gondolkodnia.

-       Úgy hiszem, Yuiko nem tudja, hogy a zsebpénzeteket édességre költitek – szólt a lányokhoz.

Kurumi a fejét csóválta.

-       Nem szeret takarítani – morogta.

Jian megszorította a kislányok kezét.

-       A nővéretek nagyon keményen dolgozik, hogy legyen fedél a fejetek felett, étel az asztalon, ruha a szekrényetekben. Nem mondom, hogy egy kis bűn néha nem esik jól, de azért nem kell túlzásokba esni.

-       Elmondjuk neki – határozott Kumiko elszánt arccal. Kurumi helyeselt.

Jian a leszegett fejjel baktató Joujihoz fordult.

-       Tizenkét éves vagy, férfi… az egyetlen a családban.

Jouji felpillantott rá.

-       Az a rugós kés nem a te kezedbe való. Senki kezébe nem való. Add vissza a haverodnak.

-       Én csak… - kezdte a fiú, de Jian leintette.

-       Az a kés vértől szennyes - közölte keményen. Jouji elsápadt, aztán lassan bólintott.

-       Értettem.

-       Helyes – mosolyodott el Jian, aztán váratlanul megtorpant és összegörnyedt. A mellkasára nehéz súly telepedett, a félelem fémes ízét érezte a szájában. A gyerekek rémülten bámulták elsápadó arcát.

-       Jian, rosszul vagy?

A férfi kínlódva a fejét ingatta. A zsebébe nyúlt, és előszedte a ház kulcsát. Jouji kezébe nyomta.

-       Vidd haza a lányokat!

-       De hát!- csodálkozott a fiú.

Jian egyenesen a szemébe nézett.

-       A nővéred bajban van! Segítenem kell neki, de a lányokat először biztonságban akarom tudni. Megértettél?

Jouji remegő kézzel bólintott.

-       Igen, vigyázok rájuk!

Jian mély levegőt vett, és futásnak eredt. Jouji a húgai kezéért nyúlt, és a félelemtől rémülten hazaindultak.

 

Yuiko hiába nézelődött. Senki nem jött, aki segíthetett volna neki, aki megmenthette volna.

-       Hagyjatok békén! Mondtam már, hogy nincs pénzem! – rivallt a három fickóra, akik körbevették. Azok kiröhögték.

-       Van másod – vigyorgott az egyikük célzóan a mellére bámulva.

Yuiko torkán a rettegés sikolya kezdett felkúszni. Utálta magát, amiért ezúttal a rövidebb úton indult a parkba… Jian miatt. Jian…

-       Nyugi, itt vagyok – felelte a vágyott hang, és Yuiko szája tátva maradt. A fickók mögé bámult.

-       Hello! Nem zavarok? – kuncogott fel Jian hátborzongató mosollyal.

-       Jian – mozdult feléje a lány, de ekkor átfogták a nyakát, és egy éles kés hegye nyomódott a torkának.

-       Te meg ki a franc vagy? – dörrent a fickó, aki a nyakába lihegett. A másik kettő is kést rántott.

Yuiko Jiant nézte. Elcsodálkozott. Most teljesen más aura vette körül, mint amikor először találkoztak. Fekete nadrágot és zakót viselt, fehér inggel, sötétkék kabáttal, ami a bokáját verdeste. A haja az arca körül hullámzott, mintha életre kelt volna.  A szeme hideg ragadozó tekintet. Halálosan nyugodt, és veszélyes. Jeges mosollyal válaszolt, és közben hanyagul cigarettára gyújtott.

-       A nőmet szorongatod – felelte rekedtes hangon, szinte érdektelenül.

Yuiko felvonta a szemöldökét, de nem mert szólni. Még nem…

Az egyik fickó elvigyorodott.

-       A nőd? Klassz csaj.

-       Tudom – bólintott Jian és mélyet szívott a cigiből. – Engedd el! Nem szeretném, ha bepiszkítanád.

A fickó keze megrándult Yuiko vállán.

-       Sértegetsz, te szemét?

-       Ééén? – kuncogott vérszomjas mosollyal Jian. – Igen, épp azt teszem.

-       Nyírjátok ki! – hördült a fickó, mire Yuiko felsikoltott.

-       Ne! Jian!

-       Nyugi, baby! – dobta el a férfi a félig szívott cigit, és eltaposta. – Mi lenne, ha megegyeznénk?

-       Baby? – hördült fel Yuiko háborogva. – Mióta babyzel te engem? Szétverlek, miest elereszt ez az idióta!

A három fickó röhögött.

-       Nem túl lelkes a kicsike! – vélte az egyik.

Jian könnyedén vállat vont.

-       Még dolgoznom kell rajta.

Yuiko szólásra nyitotta a száját, de a férfi elkapta a tekintetét, és a lány megdermedt a pillantásától. Torkára fagyott a szó.

Jian lassan elindult feléjük.

-       Mi lenne, ha megegyeznénk? – ismételte meg unottan a kérdést.

-       Maradj ott, haver, ha egészben akarod visszakapni a kicsikét! – figyelmeztette az egyik fickó.

Jian felsóhajtott, és a zsebébe nyúlt.

-       Hé, csak óvatosan! – mozdult a hozzá közelebb álló fickó. Jian mosolygott, és elővette a pénztárcáját. Pénzt dobott a földre.

-       Ennyi van nálam. Engedjétek el! – felelte halkan. A hozzá közelebbi fickó vigyorgott.

-       Elég betoji vagy! – mondta, és lehajolt a pénzért. Jian ekkor mozdult. Fejbe rúgta, de már ki is kapta a kezéből a kést. Szempillantás alatt felrántotta a karját, és Yuiko lecsukta a szemét. A kés egyenesen feléje tartott. Jian nem habozott, két lépéssel a harmadik előtt termett, és lesújtott az öklével a csuklójára. Hallotta a reccsenést, elégedetten leütötte a fickót. A másodikra pillantott, aki a karjába fúródott kést szorongatta, és elengedte Yuikot.

A lány dermedten ácsorgott. Jian megkönnyebbülten odaballagott hozzá.

-       Jól vagy? - kérdezte csendesen.

Yuiko felnézett rá. Üres volt a tekintete, aztán lassan elsötétült az arca. Úgy rúgta bokán a férfit, hogy csak úgy csattant.

-       Tudod, ki a nőd! – kiabálta le a fejét. – És ha még egyszer babynek nevezel, kitépem a nyelved, és lenyomom a torkodon. Világos? És egyáltalán mi az ördögöt csinálsz itt? Hol vannak a gyerekek, te idióta?

-       Otthon – nyögte a férfi, aztán hátrább araszolt. – Rossz érzéseim vannak – tette hozzá.

-       Lehetnek is! – dünnyögte a lány vészjósló mosollyal. – Egyedül otthon merted hagyni őket?

-       Az úgy volt… - kezdte a férfi, de Yuiko megragadta a kabátját.

-       Most azonnal irány haza! Ha valami bajuk esik, forró parázson foglak ropogósra sütni!

Jian gyanakodva pislogott.

-       Nem ismered véletlenül a főnökömet?

-       Az a bunkót? Nem.

Jian lopva elvigyorodott, és engedelmesen battyogott a lány után.

Hazaérve a gyerekeket a nappaliban találták. Riadtan bújtak egymáshoz, és amikor meglátták őket, hangos üdvrivalgásban törtek ki.

-       Mi a fenét mondtál nekik? Halálra vannak rémülve! – sziszegte a lány.

-       Én csak… - Jian megint nem tudta befejezni, Yuiko édesen mosolygott.

-       Amíg én lezuhanyozok, és átöltözök, nem akartok babázni egy kicsit? – hajolt le a húgaihoz.

-       Deee! – visították a lányok. Yuiko elégedetten Jianra mutatott.

-       Jian biztos szívesen játszik veletek.

-       Babázni? – állt az égnek a férfi összes hajszála.

Menekülni akart, de már késő volt. A lányok magukkal vonszolták.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.