Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ai: Az üldözött 4/d fejezet

2011.08.22

4/d fejezet

 

Lucifer látszólag unottan üldögélt, amikor Gabriel és Michael megérkezett.

-       Nicsak, kiket látnak szemeim! Csak nem arkangyalok a Pokolban? – nézett rájuk csodálkozó szemekkel az egykori angyal. – Mily kellemetlen meglepetés!

-       Menj a Pokolba! – morogta Michael, és duzzogva ledobta magát egy székre.

Lucifer elvigyorodott.

-       Úgy látszik, rossz kijáratnál fordultál le, Mike – körbemutatott. – Ez a Pokol.

Gabriel Michael vállára ejtette a kezét.

-       Hagyd! Csak fel akar bosszantani.

-       Sikerült neki! – dünnyögte Michael.

Lucifer felnevetett.

-       Minek köszönhetem váratlan látogatásotokat? – komolyodott el. – Nem emlékszem, hogy ma lenne megbeszélésünk.

-       Az Úr küldött minket – válaszolta csendesen Gabriel.

-       Mostanában az Öreg túl sok figyelmet szentel a Pokolnak – jegyezte meg szarkasztikusan Lucifer. – Mondd meg neki, hogy ez hosszú távon depressziót, majd öngyilkosságot okoz. Nem akarjuk, hogy valami baja essen, ugye?

Michael szúrós szemmel nézett rá.

-       Fulladj meg!

Lucifer kuncogott.

-       Csak óvatosan, hé! Még a végén itt kell, hogy fogjalak. Mostanában olyan erőszakos lettél!

Gabriel alig tudta elkapni Michael könyökét.

-       Elég legyen! – csattant élesen a hangja. – Fejezzétek be!

Lucifer körömreszelőt szedett elő, és gondosan reszelni kezdte hosszúra hagyott, pengeéles körmeit.

-       Mit akartok? – kérdezte váratlanul elég nyersen. Gabriel gyanakodva méregette.

-       Tudni akarjuk, hogy folyik a nyomozás Jian után.

Lucifer töprengve csücsörítette a száját.

-       Azt hiszem, sehogy – vont vállat.

-       Mégis mi az ördögöt csináltál eddig? – dörögte Michael felháborodva.

Lucifer ártatlanul mosolygott.

-       Kisördögöket.

Michael felordított.

-       Ezzel azt akarod mondani, hogy miközben az emberek között egy vérengző démon grasszál, addig te a nőiddel hemperegtél?

Lucifer nagyokat pislogott.

-       Kölcsönadjam valamelyiket? – érdeklődött szelíden. – Nagyon értik ám a dolgukat.

Michael nyugtatásul toporzékolt. Gabriel felsóhajtott.

-       Luce, mégis mi folyik itt? – kérdezte fáradtan. – Utánanéztem Jiannak. Amióta megszökött, nem látták. Az emberek között sem érzékeli senki. Tegnap volt egy erősebb energiahullám, de csak egy kocsmai verekedés volt. Luce, hol van Jian?

Lucifer arcáról eltűnt a cukormáz. Megkeményedett az arca, jeges lett a tekintete.

-       Hát nem érted, Gabe? – sziszegte. – Pont ez az én bajom is! Keresem, de nem találom.

Gabriel fagyosan válaszolt.

-       Ezt nem hiszem el, Luce. Tudtommal még kereső-csapatot sem indítottál, hogy kerítsék elő.

Lucifer elhúzta a száját.

-       Hinni a templomban kell, angyalkám!

-       Ne gúnyolódj, Luce! Az igazat akarom hallani.

Lucifer egyenesen a szemébe nézett.

-       No és szerinted mi lenne az igazság? Ha nem úgy válaszolok, megkínoztatsz?

Gabriel arca megrándult.

-       Az a te reszortod!

-       Gabe, így nem megyünk semmire! – dühöngött Michael. – Nem fogja megmondani!

Lucifer félrehajította a reszelőt, és felállt.

-       Most menjetek el! – közölte.

-       Luce, kérlek! – próbálkozott Gabriel, de ekkor megrázkódott alatta a föld.

-       Kifelé! – üvöltötte Lucifer. – Mondjátok meg az Uratoknak, hogy foglalkozzon a saját dolgával, Jiant pedig bízza rám. Ti pedig jó időre hanyagoljatok!

Gabriel és Michael sietve távoztak. Lucifer bosszúsan legyintett, majd székébe rogyott.

-       Jian, barátom, tarts ki még egy kicsit! – súgta a levegőnek.

 

Jian az ágyon hevert, és a levegőbe bámult. A házban csend honolt, már mindenki aludt. Yuiko feküdt le utoljára, miután megmutatta a vendégszobát. A férfi nem tudott aludni. Csak forgolódott. Teltek a percek, közeledett a hajnal. Eddig bírta a férfi. Felkelt, felöltözött, és leballagott a konyhába. Halk sóhajjal munkához látott.

 

Yuiko felriadt. Amióta a szülei meghaltak, és vigyázott a kicsikre, felettébb éberen aludt. A zaj a földszintről jött. Yuiko mellkasába félelem markolt.

Betörő? Jian? Vagy a betörő és Jian egy és ugyanaz? Lábujjhegyen osont ki a szobájából, és a szülei éjjeliszekrényéből előszedte apja önvédelmi pisztolyát. Leóvatoskodott a lépcsőn. Zihált, alig kapott levegőt. A konyhából fény és halk fütyörészés szűrődött ki. Belesett, és kis híján elájult.

 

Jian észlelte a szeme sarkából a mozgást.

-       Még korán van – jegyezte meg nyugodtan, és nem vett tudomást a lány kezében sötétedő fegyverről.

-       Mit csinálsz? – nézett körbe értetlenül Yuiko.

-       A mai ebédet.

Yuiko a háta mögé rejtette a pisztolyt tartó kezét.

-       Ezért nem kellett volna ilyen korán felkelned – suttogta zavartan.

Jian vállat vont, és tökéletes golyókká formálta a rizst.

-       Tudom, de nem tudtam aludni. Te még csak menj vissza, majd felébresztelek.

Yuiko szemébe akarata ellenére könnyek gyűltek. Jian halálra rémült.

-       Könyörgöm, csak ne sírj! – rettent meg.

Yuiko elmosolyodott, aztán megfordult és magára hagyta a férfit. Mire felért a szobájába, már zokogott. Megragadta a szülei fényképét, és a szívére szorította.

-       Ugye, ti küldtétek hozzám ezt az angyalt?

Odalent a konyhában Jian összerezzent.

-       Még hogy én, mint angyal! – morogta bosszúsan, és visszatért a rizsgolyókhoz.

Mielőtt felébresztette volna a családot, úgy döntött, hogy lezuhanyozik. Bevette magát a földszinti fürdőbe, és hosszú percekig állt a forró zuhany alatt. Megszaglászta az ott lévő tusfürdőt. Úgy találta, Joujié lehet. Valószínűleg megegyeztek, hogy a lányoké az emeleti, a fiúé a földszinti fürdőszoba. Aztán eszébe jutott, hogy két fürdő van az emeleten. Jobban megszaglászta a tusfürdőt. Rizstej és lótuszkivonat. Lágy, könnyű illat.

-       Yuiko – mormolta önkéntelenül.

Lezuhanyozott. A lány illata úgy ölelte körbe, akár a fény. Megmosta a haját, és a zakója zsebéből előszedett borotvával, megborotválkozott. Felvette a nadrágját. A mai napra feketét választott. Kifésülte a haját a lány fésűjével. Jól érezte magát. Magára nevetett a tükörben.

Éppen a szürke inget és a fehér zakót tartotta egymáshoz, amikor nyílt az ajtó.

A tükörben egymásra bámultak a döbbenettől megtorpanó Yuikoval.

-       Remélem, nem baj, de használtam a tusfürdődet – mondta Jian.

Yuiko elvörösödött.

-       Majd később visszajövök – suttogta, és kifelé fordult.

-       Nem kell – nyúlt utána a férfi. – Még felveszem az ingem, és megyek is.

Yuiko nem nézett rá, nagyot nyelt.

-       Akkor jó – lehelte.

Jian szívesen felnevetett volna a lány viselkedésén, de túl értékes volt a váratlanul jött búvóhely, hogy megbántsa a lányt. És hát... tetszett is neki, nem akarta porba alázni.

A probléma ott eredt, hogy a vággyal tudott mit kezdeni, el tudta fojtani, úrrá tudott lenni rajta, de… megkedvelte a lányt. Tisztelte benne az erőt, amivel a testvéreit nevelte, és az akaratot, amivel nekigyürkőzött egy feladatnak, oh és a bátorságát, mert bizony hány fiatal nő engedte volna be éjszakára?

Na jó, elég sok, de azokat mind megőrjítette a szavaival, csáberejével. Yuiko más volt. Ő csak segíteni akart, kedves lenni. Ez megmozgatott valamit a férfiban, és ettől az érzéstől… halálra rémült.

 

Yuiko a csempét bámulta. Fél szemmel a férfit figyelte, aki az ingét gombolta. Szőke haja az arcába áramlott, és ettől fiatalnak és ártatlannak tűnt. Yuiko kezdte megkedvelni az érzést, amit a férfi keltett benne.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Yurimának

(Amano Ai, 2011.09.15 11:47)

Jian szőke, nem fekete. Vagyis inkább olyan ezüstszőke.

??????

(Yurima, 2011.09.02 08:51)

Egész jó a fejezet. Imádom. Luke és Michael a kedvencem meg persze Jian. De ki szőke Utolsó bekezdésnél olvasható. Talán Jian? Ő nem fekete hajú?