Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ai: Az üldözött 3. fejezet

2011.07.26

3. Bűn és bűnös

 

Tétlenül tévelygett, de arra gondosan ügyelt, hogy emberek között legyen. Lassan leszállt az éj, és a férfi az éjszakai szórakozóhelyek felé vette az irányt. Az egyik előtt egy fickó épp egy lányt pofozott, és senki nem akadt, aki a lány pártjára állt volna. A férfi lustán odasétált, és elkapta a fickó csuklóját.

-       Eltöröm, ha még egyszer hozzáérsz – közölte jegesen.

-       Menj a Pokolba! – rántott egyet magán a fickó, de kiszabadítani nem tudta magát. A férfi egészen közel hajolt hozzá.

-       Onnan jövök! – vigyorodott el, és sárga vadmacska szemeiben halálos valami villant.

A fickó meghátrált.

-       A közelébe se megyek, csak haggyá’ má” békén!

-       Ez aztán a gyors döntés és mily’ kulturált beszéd! – gúnyolódott a férfi, és eltaszította a fickót. A lányhoz fordult, aki tágra nyílt szemmel nézett rá. Arca vörös volt az elcsattant pofonoktól, a szeme elfojtott sírástól.

Szép lány volt. Ártatlan, akár a hajnali dér. A férfi rámosolygott.

-       Gyere, kislány, hadd mutassam meg neked az éjszakát! – nyújtotta a karját. – Legyél ma az én Hamupipőkém, és ígérem, nem bánod meg!

A lány elpirult.

-       Sue a nevem – suttogta, és engedte, hogy a férfi magával ragadja, táncba vigye, megkísértse, elcsábítsa, összetörje, majd összerakja…

Hajnalban a szobájában ébredt, bizsergett az egész teste, s csodásan kába volt. Az ágyat, a szőnyeget vörös rózsaszirmok borították, s a nyitott ablakban lengett a függöny. Kacagva zuhant vissza a párnájára, s elhatározta, hogy ezentúl másként éli majd az életét, hiszen a BŰN CSODÁLATOS.

A férfi céltalanul folytatta tovább az útját. Egy templom mellett vezetett el ez az út, és csábító kísértésként tört rá az érzés, hogy a kertjében sétáljon. Nesztelenül lépdelt, és elégedetten mosolygott. Egy padon két nőt talált egymásba kapaszkodva. A két apáca volt, akit délután ismert meg a parkban. Úgy surrant melléjük, hogy azok észre sem vették.

-       Az élet csodaszép - hajolt hozzájuk, és átkarolta hátulról a vállukat, nehogy menekülni tudjanak. – Miért e hideg és kietlen helyen akarják eltölteni?

A két apáca rettegve meredt rá.

-       Olyan sok más hely is van – folytatta a férfi. – Az Öreg szerintem nem sok figyelmet szentel maguknak.

A fiatalabbik nőnek végre megjött a hangja.

-       Távozz innét, Sátán! – remegte. A férfi felvonta a szemöldökét, de semmi sem történt.

-       Ez nem volt túl hatásos – állapította meg. – Nem vagyok a Sátán, én sokkal szebb és okosabb vagyok.

Az idősebbik nő csak meredt rá.

-       Miért… miért csókolt meg? – tört ki hirtelen belőle.

A férfi elmosolyodott: csábítóan, igézően.

- Szeretek élni az élvezetekkel – vallotta be. – Ön pedig kifejezetten… vonzó a számomra.

Mielőtt a két nő válaszolhatott volna, a férfi felegyenesedett, és a templomra mutatott.

-       Olyan hideg van odabent. Csend. Reménytelenség. Ide csak az jön, aki kérni akar, aki reménykedik, és olyan kevés, aki valóban HISZ, és tántoríthatatlan az a HIT. – Lenézett a két nőre. – Odakint meleg van és fény. Nevetés és vidámság. Sírás és szenvedés. Kéj és gyűlölet. Élet.

Úgy olvadt bele a félhomályba, hogy a két nő percekig fel se fogta, hogy elment. Úgy távozott, ahogy jött: észrevétlenül. A kétség magvait viszont már elültette.

A férfi nem állt meg. Továbbment. A reggel egy forgalmas utcán érte. Ott állt a kereszteződésben, és az embereket bámulta, akik szorgalmas hangyákként sodródtak céljaik felé. Felkacagott, és ismeretlen célja felé ő is tovább ballagott.

Délelőtt az utcákon kóborolt. Egy kis utcában az egyik aprócska üzlet megtetszett neki. Benyitott. Végigjárt a sorok között. Egy-egy polcon végighúzta a kezét.

-       Szereti a könyveket? – kérdezte egy ráncos arcú, töpörödött kis ember.

A férfi bólintott.

-       Mindig is szerettem olvasni – mondta. – Ahonnét én jövök, ott nagy tiszteletnek örvend az írott szó.

-       Külföldi? – érdeklődött az öregember, és előcsoszogott a pultja mögül.

A férfi halkan felnevetett.

-       Fogalmazhatunk így is.

Az öreg felnézett rá.

-       Nem akar leülni? – kérdezte. – Régen beszélgettem egy jót hozzáértővel, de magára nézve cirka két perc múlva el fog törni a nyakam.

A férfi leült az egyenes támlájú székre, amire az öreg mutatott.

- Nincs túl sok vevője – pillantott körbe.

Az öregember nehézkesen leült vele szemben.

-       Sajnos, ritka holló errefelé a vásárló – bólogatott. – Már negyven éve vezetem ezt a helyet, de mostanában még a régi vevőim se jönnek.

Szomorúság lebegett a levegőben.

-       Hány éves maga, fiatalember? Nem, ne is válaszoljon! Fiatal. Az olyanoknak, mint maga, még lenne ereje továbbvinni az álmaim, de… mindig ott az a de…

A férfi felvett egy könyvet.

-       Nincs családja, akik segítenének?

-       Van egy unokám. Már rég nem láttam. Bajkeverő, mint az apja volt hajdanán.

-       Meghalt?

-       Meg. Néhány éve. Lelőtték, amikor pénzt hajtott be valami csehóban. A feleségem szíve megszakadt a bánatba, a menyem pedig lelépett. Ilyen az élet.

A férfi felsóhajtott, és letörölte a könyv poros borítóját. Biblia, állt rajta aranybetűkkel.

-       Többet láttam az életből, mint gondolná, öregapám – mondta csendesen. – Már nem vagyok fiatal. A lelkem több száz éves, még ha a testem jól is tartja magát.

-       Ki maga? – kérdezte az öregember. – Olyan, mint egy angyal.

-       Nem vagyok az. Túl sok bűnt követtem el, hogy azzá legyek.

Hallgattak.

-       A múlt héten elmentem az orvoshoz – szólt az idős férfi. – Azt mondta, egy évem van hátra.

A férfi csak nézte, s az öreg tovább mondta.

-       Miután kinyitottam az üzletet, bejött két huszonéves suhanc. Kést tartottak a torkomhoz, és azt mondták, adjak nekik pénzt, nehogy leégjen ez a kalyiba. Így mondták, kalyiba. Barbárok voltak, nem emberek.

Az öregember könnyezett. Még akkor is a széken kuporgott, amikor a férfi elment. Járta az utcákat nappal s éjszaka. Ösztöneire hagyatkozott, míg eljutott egy lerobbant kocsmához.

Úgy lépett be, mintha az övé volna a hely. Körülnézett. A két huszonéves suhanc sört ivott az egyik hátsó asztalnál. Ahogy a férfi elindult feléjük, elnémult a terem. A két fiú felpillantott, s már ugrottak is fel. Szék borult, kés pengéje villant.

-       Mit akarsz itt, haver? Húzz innen, ha jót akarsz!

A férfi kinyújtotta a kezét, és megszorította a kés élét. Vér folyt a csuklójára.

-       Voltatok egy könyvesboltban a múlt héten – mondta nyugodtan, mintha nem is érzékelné a fájdalmat, a húsába vágó kés pengéjét.

A két fiú sápadt volt.

-       Mi közöd hozzá, ha igen?

A férfi elmosolyodott: hidegen szinte kéjes élvezettel.

-       Mire végzek veletek, nem fog érdekelni titeket a válasz.

A srácok ekkor kezdtek üvölteni.

A lerobbant kocsmában nem volt emberfia, aki később megmondta volna, mi történt. Amikor a két fiú magához tért pár nap múlva, azt hajtogatták, hogy a támadójuk egy aranyszemű, aranyhajú démon volt…

A férfi visszatért két nap múlva a könyvesboltba. Mellette egy fiatal fiú toporgott.

-       Nézze, öregapám, kivel találkoztam – vigyorgott. Az idős ember csodálkozva jött elő a pult mögül. Reszketeg kézzel simított végig a fiú arcán.

-       Szia, nagypapa – motyogta a fiú, aztán váratlanul szorosan megölelte. Amikor később felnéztek, a férfinak nyoma veszett. Soha többé nem látták.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.